hit.remény.szeretet.

hit.remény.szeretet.
Dramatikus kollázs Ödön von Horváth Hit, remény, szeretet (1932) című drámája nyomán

FOTÓK

Gazdasági válság, munkanélküliség, bürokrácia, nacionalizmus, morál: a darab címszavas összefoglalása is mutatja, hogy Ödön von Horváth műve aktuálisabb már nem is lehetne.
Elisabeth a lelkes, fiatal kereskedőlány eltökélt szándéka, hogy önállóan megalapozza egzisztenciális biztonságát, ezért saját vállalkozásba szeretne kezdeni. Ahhoz, hogy célját elérje, iparos engedélyt kell kiváltania, ami azonban pénzbe kerül. Ezen a ponton főhősnőnk egy ördögi körbe kerül, hiszen törvényes úton csak engedéllyel tud pénzkeresethez jutni, ami szintén pénzbe kerül.
Horváth groteszk fordulattal emeli el a valóságtól a történetet: Elisabeth, hogy pénzhez jusson, megpróbálja eladni saját holttestét az Anatómiai Intézetnek. Természetesen ez nem lehetséges. Mikor a boncmester tudomást szerez tervéről, megesik rajta a szíve, és kisegíti. Elisabeth azonban egy korábbi büntetését törleszti a kölcsönből, amit még azért róttak ki rá, mert engedély nélkül dolgozott. A boncmester mikor tudomást szerez a dologról, feljelenti.
Alfonz, a lány vőlegénye történetesen rendőr, de ő is inkább saját karrierjét félti, mint hogy menyasszonya becsületét megvédje.
Elisabeth nem lát más kiutat, és a Dunának megy…

Játsszák: Lena Stamm, Solymár Dániel
Az eredeti drámát átdolgozta: Verena Koch & Franz Huber
Rendezőasszisztens: Szemerédi Fanni
Zene: Gustav, Element of crime, Nylon.

Rendező: Verena Koch
 

MarkCon 2009
H-7100 Szekszárd, Garay tér 4.
Tel.: 00 36/74/316-533    Fax: 00 36/74/316-725    E-mail: info@dbu.hu