TÁMOP-3-2-11 / 10-1-2010-0070

Beszámoló „Az informális tanulás lehetőségei a színházi „mintha” helyzetben. A színházi alkotófolyamat és üzem megismerése. Kultúrák közötti párbeszéd megmutatása a kétnyelvű színjátszás segítségével.”
című projektünk megvalósításáról
TÁMOP-3.2.11 / 10-1-2010-0070

A projekt célja:
A szekszárdi Magyarországi Német Színház 2010. májusában pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, uniós támogatásból megvalósuló projektjére, melynek keretében az oktatási és kulturális intézmények szorosabb együttműködését kívánják szorgalmazni, a drámapedagógia módszerét mint hatékony tanulási formát alkalmazva. A hat évet átölelő projekt során a DBU egy éven belül 164 foglakozást valósít meg partnereivel, így aktivizálva 300 iskolás és óvodás korú gyermeket, fiatalt.

A résztvevő oktatási intézmények, partnereink:

  • Wunderland Óvoda (Szekszárd)
  • I.számú, Wosinszky Mór Óvoda (Szekszárd)
  • Dienes Valéria Általános Iskola (Szekszárd)
  • Várdombi Általános Iskola
  • Tatabányai Általános Iskola (Füzes utca)
  • I.Béla Gimnázium (Szekszárd)
  • Koch Valéria Gimnázium (Pécs)
  • II. Géza Gimnázium (Bátaszék)
  • Tolnai Lajos Gimnázium (Gyönk)

Az eddig megvalósult projektek:
A foglalkozásokat a résztvevő oktatási intézményekkel közösen állítottuk össze, figyelembe véve azoknak pedagógiai programjait és igényeit. Így témanapok, témahetek, szakkörök, tehetséggondozó foglalkozások és versenyek keretében kínálunk programokat a gyerekek számára.

  • 2010. december 2. Német és magyar nyelvű szavalóverseny a szekszárdi I. számú Óvodában, karácsonyi ünnepkör témájában.
    Megvalósítók: Frank Ildikó, Alexandra-Britta Varan, Rill Zsófia
  • 2010. december 3.
    Német és magyar nyelvű szavalóverseny a Wunderland Óvodában, karácsonyi ünnepkör témájában.
    Megvalósítók: Frank Ildikó, Alexandra-Britta Varan, Rill Zsófia
  • 2010. december 13.
    Német és magyar nyelvű szavalóverseny gimnazistáknak a DBU épületében magyarországi német költők verseiből, valamint egyéni alkotásokból.
    Résztvevő iskolák: I. Béla Gimnázium (Szekszárd); Koch Valéria Gimnázium (Pécs); Tolnai Lajos Gimnázium (Gyönk)
    Megvalósítók: Frank Ildikó, Alexandra-Britta Varan, Rill Zsófia

 

2011. január 24-27.

„Mesék a bőröndből” – bábszínházzal mesélni. Zenés, kézműves foglalkozások tematikus hét keretében a szekszárdi I. számú Óvodában.
Megvalósítók: Lotz Kata, Alexandra-Britta Varan, Szecsődi István, Antal Viktor

 

 

  • 2011. február 1-4.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témahét a gyönki gimnázium tanulói számára
    Tehetséggondozás – a színészi pályára készülő diákok szakmai támogatása, felvételire történő felkészítés
    Megvalósító: Frank Ildikó
  • 2011. február 7-10.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témahét a szekszárdi I. Béla Gimnázium tanulói számára.
    Megvalósító: Frank Ildikó
  • 2011. február 15-18.
    „Mesék a bőröndből” – bábszínházzal mesélni. Zenés, kézműves foglalkozások tematikus hét keretében a szekszárdi Wunderland Óvodában.
    Megvalósítók: Lotz Kata, Alexandra-Britta Varan, Szecsődi István, Antal Viktor
  • 2010. február 28-márc. 2.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témanapok a bátaszéki II. Géza Gimnázium tanulói számára.
    Projektvezető: Frank Ildikó
  • 2011. március 7-9.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témanapok a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulói számára.
    Megvalósítók a különböző osztályokban: Frank Ildikó, Pitz Melinda, Andrei Hansel, Solymár Dániel
  • 2011. március 22.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témanap a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulói számára.
    Megvalósítók a különböző osztályokban: Frank Ildikó, Lena Stamm, Solymár Dániel
  • 2011. április 11-14.
    „A szöveg életre kel“, beavatás egy színházi előadás megszületésének folyamatába; valamint „Színházi grafika“ – tematikus szakkörök a bátaszéki II. Géza Gimnázium tanulói számára.
    „A szöveg életre kel“ szakkör projektvezetője: Frank Ildikó
    A „Színházi grafika“ szakkör megvalósítói: Balogh Andrea és Bese Attila
  • 2011. április 11-14.
    A színpadi kommunikáció alapjainak elsajátítása; valamint a színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témahét a Várdombi Általános Iskola tanulói számára.
    Megvalósító: Andrei Hansel
  • 2011. április 18-21.
    A színpadi kommunikáció alapjainak elsajátítása; valamint a színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témahét a Várdombi Általános Iskola tanulói számára.
    Megvalósító: Lotz Katalin
  • 2011. április 20.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témanap a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tanulói számára.
    Megvalósítók a különböző osztályokban: Frank Ildikó, Lena Stamm, Solymár Dániel
  • 2011. április 27-29.
    „Mesék a bőröndből: A békakirály”– bábszínházzal mesélni, tematikus verseny a szekszárdi Wunderland és az I. Számú Wosinszky Mór óvódák résztvevői számára.
  • „Létezik-e kulissszaszörny?“ – akadályverseny a színház épületében, a kulisszák titkainak felfedezése a SZínház Világnapja alkalmából a szekszárdi Wunderland és az I. Számú Wosinszky Mór óvódák résztvevői számára.
  • „A legszebb plakát“ – rajzverseny a DBU készülő gyermekdarabjához a szekszárdi Wunderland és az I. Számú Wosinszky Mór óvódák résztvevői számára.
  • 2011. április 28.
    „Találkozások a színházzal a színházban“ vetélkedősorozat a szekszárdi I. Béla Gimnázium, a bátaszéki II. Géza Gimnázium, a pécsi Koch Valéria Gimnázium és a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tanulói számára.
    Megvalósítók: Frank Ildikó, Lotz Katalin, Alexandra-Britta Varan
  • 2011. május 23-26.
    A színpadi kommunikáció alapjainak elsajátítása; valamint a színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – 2 tömbösített témahét a tatabányai Általános Iskola tanulói számára.
    Megvalósító: Frank Ildikó

  • 2011. május 30-június 2.
    A színpadi kommunikáció alapjainak elsajátítása; valamint a színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témahét a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola, Grundschule tanulói számára.
    Megvalósító: Frank Ildikó

  • 2011. június 3.
    „Találkozások a színházzal a színházban“ vetélkedősorozat: plakáttervezés a színház aktuális darabjához a szekszárdi I. Béla Gimnázium, a bátaszéki II. Géza Gimnázium, a pécsi Koch Valéria Gimnázium és a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tanulói számára.
    Megvalósítók: Frank Ildikó, Lotz Katalin, Alexandra-Britta Varan
  • „Találkozások a színházzal a színházban“ vetélkedősorozat: kritikaírás a színház aktuális darabjához a szekszárdi I. Béla Gimnázium, a bátaszéki II. Géza Gimnázium, a pécsi Koch Valéria Gimnázium és a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tanulói számára.
    Megvalósítók: Frank Ildikó, Lotz Katalin, Alexandra-Britta Varan
  • 2011. június 8-10.
    A színházi próbafolyamat megismertetése valamint egy éppen futó előadás szituációs játékokkal történő feldolgozása – témanap a szekszárdi I. Béla Gimnázium tanulói számára.
    Megvalósító: Frank Ildikó
  • 2011. június 14-15.
    Tehetséggondozás – a színészi pályára készülő diákok szakmai támogatása, felvételire történő felkészítése a szekszárdi I. Béla Gimnázium, a bátaszéki II. Géza Gimnázium, a pécsi Koch Valéria Gimnázium és a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tanulói számára.
  • 2011. augusztus 15-18.
    „Mesék a bőröndből” – bábszínházzal mesélni. Témahét a szekszárdi I. Számú Wosinszky Mór óvódában.
    Megvalósító: Lotz Katalin
  • 2010. szeptemberétől, minden csütörtökön 14:30-16:30-ig
    A támogatásnak köszönhetően német nyelvű gyerekszínjátszó csoport működik a DBU épületében a Dienes Valéria Általános Iskola diákjainak részvételével. A szakkör keretében zene és színház segítségével fejleszthetik nyelvtudásukat a gyerekek, valamint megismerkedhetnek a színjátszás fortélyaival. A gyakori foglalkozásoknak köszönhetően személyes kötődés alakul ki bennük a színház iránt. Egész éves munkájuk összegzéseként saját színdarabbal készülnek, melynek bemutatóját a DBU színpadán tartjuk.
    Vezetők: Lotz Kata, Alexandra-Britta Varan

A projekt időtartama:
2010. november 15. - 2016. augusztus 31.


A projekt támogatásának összege:
14.490.907 Ft

 

MarkCon 2009
H-7100 Szekszárd, Garay tér 4.
Tel.: 00 36/74/316-533    Fax: 00 36/74/316-725    E-mail: info@dbu.hu