Doris Buchrucker Münchenben született, és az Otto-Falckenberg iskolában végezte tanulmányait. Első szerepe Recha volt Lessing Bölcs Náthán című darabjában (Rendező: Ernst Seitgen, Ingolstadt). Három évet töltött a göttingen-i Német Színháznál, majd két évre Heildelbergbe szerződött. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Fritz Zecha vagy David Mouchtar-Samorai. A ’80-as években a hamburgi Thalia Theater-nél, majd két éven keresztül Ulmban Dietrich Hilfsdorffal dolgozott. Ezután Wuppertalban, majd a tübingen-i szobaszínháznál játszott. 1989-ben először Sophie szerepét (Goethe: Clavigo) játszotta a Bayerisches Staatsschauspiel színpadán (Rendező: H. D. Jendreyko). Ezen kívül Hannover, Bonn, Hamburg, Konstanz, Münster és Ingolstadt színházaiban láthatta még a közönség. A DBU színpadán Márta asszony szerepét játssza Kleist Az eltört korsó című darabjában.