A történet főszereplője Piroska a piros sapkás, köpenyes kislány, akinek egy napon át kell mennie egyedül az erdőn, hogy ételt vigyen a beteg nagymamájának. Az anyukája a lelkére köti, hogy az erdőben nehogy letérjen az útról és óvakodjon a csúnya, ordas farkastól.

Piroska mindent be is tart, amit az anyukája mondott neki, de az úton egyszer csak találkozik a farkassal, aki ráveszi, hogy szedjen egy csokor gyönyörű virágot az erdőből és lepje meg vele a szegény nagymamáját. Míg Piroska virágot szed a farkas gyorsan elszalad a nagymamához és felfalja a betegségtől legyengült nénikét, azután pedig felveszi a ruháit és befekszik az ágyába. Eközben Piroska már annyi virágot szed, hogy alig fér el a kezében, ezért fogja a kis kosarát és mit sem sejtve a farkas gonosz tettéről elindul a nagymama háza felé.

Amikor odaér halkan bekopog, de mivel nem érkezik semmi válasz benyit a kis házba. Meglátja a nagymamát az ágyban és megsajnálja, hogy ennyire rosszul van. Közelebb megy hozzá, hogy megetesse a finom étellel és megitassa a finom borocskával, amit az anyukája küldött. Amint közelebb megy hirtelen előugrik a farkas és nyomban bekapja.

De mint minden mesének ennek is jó a vége. Éppen akkor jár arra a vadász, aki meglátja a farkas gonosz tettét, gyorsan oda szalad, megöli a farkast és kiszabadítja a hasából Piroskát és a nagymamáját. Közösen megeszik az ebédet és nagyot isznak a finom italból és jót nevetnek a farkason, aki jól pórul járt.

*****

A ZsebSzínház óvodás és kisiskolás korosztálynak bárhol (osztálytermekben, óvodai csoportszobákban is) játszható interaktív kétnyelvű meseelőadás, amely interaktivitása révén nemcsak a megértést, hanem az aktív nyelvhasználatot is fejleszti. Felfogható akár alternatív németórának is. Két – németül és magyarul is játszó - színész varázslatos világokba kalauzolja a gyerekeket bábok, képek és zene segítségével. A bábok és a díszletek behatárolt méretei miatt az ajánlott nézőszám max. 60 fő. A előadás időtartama 35-45 perc.

Jegyfoglalás: tickets@dbu.hu

GRIMM fivérek

10 éves korig

Bemutató:

Az előadás időtartama: 35-45 perc

Színpadra alkalmazta és közreműködik:
Boglári Tamás

Díszlet- és bábkészítés:
Boglári Tamás


Időpontok

  • 2020.11.10. 13:00 (Szekszárd; Magyarországi Német Színház)
  • 2017.01.02. 13:00 (Szekszárd; Magyarországi Német Színház)

Fotógaléria